ADVENTure

2018.dec.10.
Írta: ADVENTure 2 komment

Karácsonyi Vásár, ahogyan az árusok látják

Október eleje óta a karácsonyhoz közeledve sok témát átbeszéltünk már, hogy miért is a karácsony a kedvenc ünnepünk és, hogyan lehet még varázslatosabbá tenni a készülődéssel. Szót kell azonban ejtenünk a vásárokban, üzeletekben dolgozókról, akiknek kevésbé varázslatos ez az időszak. Korábbi blogbejegyzésünkben írtunk a Vörösmarty téri karácsonyi vásár látogatásáról és megnéztük, hogy milyen csodálatos kézműves termékeket lehet kapni a vásárban. Most azonban a másik oldalt szeretnénk Nektek bemutatni, a vásárban dolgozók adventi időszakát. 

img_3557.jpg

Az adventi hetek alatt számtalan helyen szerveznek karácsonyi vásárokat a nagyvárosokban. Budapesten a két legnagyobb a Vörösmarty téren és a Bazilikánál találhatók. Ezek a rendezvények több száz embernek adnak munkát ebben a másfél hónapban. Gondoljunk bele mennyi alkalmazott szükséges csak a fabódék összerakásához, vagy az éjjel-nappal jelenlévő biztonsági őrszolgálathoz. Ezen kívül több, mint száz különböző kézműves árulja termékeit csak a Vörösmarty téren. Ezek közül a legtöbb plusz munkaerőt alkalmaz az áruláshoz, akad olyan családi vállalkozás is ahol közösen oldják meg az értékesítést. Nem beszéltünk akkor még a kitelepülő vendéglátóhelyekről, akiknél a legtöbb az alkalmazott. A kézműveseken nagy a nyomás ebben az időszakban, hiszen éves bevételük akár felét egy hónap alatt termelik ki.

Az ADVENTure csapat egyik tagja 5 évig árult, részmunkaidőben a Vörösmarty téren (a vizsgaidőszakok alatt), a karácsonyi vásáron kézműves termékeket. Megosztotta velünk ott szerzett tapasztalatait a vásáros életről, ami állítása szerint nem könnyű, de szerencsére a karácsonyi hangulatot nem rontja el a fárasztó munka. Íme tehát a karácsonyi vásár az ő szemszögéből:

Hogyan is alakul ez az időszak az árusok számára?

Forralt bor és kürtőskalács?

dsc_3637.JPG

Minden reggel 10-kor van a hivatalos nyitás és hétköznap este 8-ig, péntek és szombaton pedig este 9-ig van a kötelező nyitva tartás. A boltok előkészítéséhez legalább fél órával korábban oda kell érni a boltba és hasonló időt kell rászámolni az esti záráshoz is. Ehhez a napi 11 órás talpon léthez még jön pluszba a karácsony közeledtével a tömeg késői maradása, ami a későbbi zárást eredményezi. Mivel a legtöbb kézműves kis költségvetéssel gazdálkodik, így soknak nincs lehetősége plusz alkalmazottat felvenni, illetve nagyon nehéz alkalmazottat találni, ha csak évi másfél hónap munkát tudnak biztosítani. Ennek következtében van olyan, hogy egy árus szabadnap nélkül, vagy maximum egy-két nap pihenővel dolgozza végig ezt a majdnem 50 napot. Hogy jön ki az 50 nap? Idén például november 9-én kezdődött a vásár és december 29-ig tart, beleértve a karácsonyi három napot, amikor a nyitva tartás annyiban rövidített, hogy 24-én délután kettőig lehet árulni és 25, 26-án pedig déltől hatig.

Záró gondolatnak tapasztalaimról azt tenném még hozzá, hogy öt év után először kihagyom a vásárt és kifejezetten várom, hogy több időt tölthessek a szeretteimmel az ünnepek alatt.

...a hidegről nem esett szó, de a kép magáért beszél: 

2015-12-15_11_56.jpg

 

 

 

TOP 3+1 Legkedvesebb karácsonyi reklámunk

A karácsonyi reklámok az év talán egyik legjobban várt részei. Szinte nem létezik olyan vállalat és márka, amely ne készítene az ünnepi időszakra egy reklámot. A legtöbb esetben szerencsére nem terméket akarnak nekünk eladni ezekkel, hanem sokkal inkább a márkához akarják kötni az embereket. Ebben a blogposztban csakis olyan reklámfilmeket fogunk nektek bemutatni, amelyek a személyes kedvenceink és fontos, szép üzenetet közvetítenek.

1. Erste Bank (2018):

Számunkra az első helyezett idén az Erste bank lett, aki egy nagyon megható reklámot készített erre az ünnepre. A videó témája a szeretet fontossága a barátaink iránt. Illetve az, hogy elfogadjuk egymást olyannak amilyen.

2.John Lewis (2013):

Nem telhet el úgy karácsony, hogy ne jönne ki John Lewis egy varázslatos karácsonyi reklámfilmmel. Számunkra a 2013-as évi videó tetszik a legjobban, amelynek üzenete, hogy ajándékozzunk mindenkinek karácsonyt, olyat amilyenben még nem volt része.

3. EDEKA (2015): 

Ez a varázslatos kis történet a család, az összetartozás és a hazatérés fontosságáról szól. Sokan hajlamosak elfelejteni mennyire fontos a család, így ez a reklám kitűnő emlékeztetőként is szolgál arról, hogy az életben mik a fontos dolgok.

+1 IKEA (2018):  

A válogatásunk utolsó és egyben ráadás tagja az IKEA. A reklámfilm az ünnepek során fellépő váratlan szituációkat célozza meg egy vicces "ikeás" módon. 

Reméljünk elnyerték az általunk összeválogatott karácsonyi reklámok a tetszéseteket! :) Osszátok meg Ti is velünk a legkedvesebb reklámjaitokat kommentben!

az ADVENTure csapata

 

A ronda karácsonyi pulcsik története

A ronda karácsonyi pulcsi az ünnepi szezon egyik kötelező eleme csakúgy mint a forralt bor, az ajándékok és a karácsonyi díszítések.

 A beérkező üzeneteitek valószínűleg Nektek is tele vannak csúnya karácsonyi pulcsis bulikra történő meghívókkal. De miért hypolja mindenki ezt a ruházatot?

Képtalálat a következőre: „christmas pullover royal family”

kép: Instyle - Madame Tussauds London

Bár a pulóver, mint ruhadarab már a 19. század vége óta létezik, a karácsonyi változat csak az elmúlt néhány évtizedben vált ennyire népszerűvé. A ronda pulóver jellegzetessége az élénk vörös és zöld szín és a hatalmas hóember, rénszarvas és karácsonyfa minta.  A pom-pom is egy feltűnő díszítése szokott lenni.

Bill Cosby nevezhető e divat úttörőjének. Cliff Huxtable-t alakította egy 80-as évekbeli sitcomban, a családapa kedvenc szettje a gyapjas pulóver volt, teljesen összeegyeztethetetlen színekkel és nagy mintákkal.

Kapcsolódó kép

kép: atlantablackstar.com

Úgy tűnt, hogy a ronda pulcsis divat a kilencvenes években alábbhagy, de a 21. század elején Kanadában újraéledt. Vancouverben jött az ötlet, hogy szerveznek egy ronda pulcsis karácsonyi bulit. Nem volt elég az, hogy az emberek szétszórtan sétálgatnak ezekben a pulcsikban az utcán. Szükségét érezték, hogy összehívják egy helyre az összes ilyen sajtos pulcsival rendelkező ünneplőt. A buli hatalmas sikert aratott, és hamarosan hasonló események jelentek meg a világ többi részén is. A csúnya karácsonyi pulóveresek kis összejöveteléből tömeges események kerültek megrendezésre. Gyakran jótékonysági támogatásra is törekedtek a bulik által. A partyk népszerűsödésével a pulcsik is egyre menőbbnek számítottak.

Képtalálat a következőre: „ugly sweater party”

kép: RetailMeNot

Mára már csúnya karácsonyi pulcsis versenyeket is rendeznek a cél, hogy megtalálják a legszörnyűbb ruhadarabot. A ruházati vállalatok és a kiskereskedők egyaránt ráfeküdtek a témára, és a legmegdöbbentőbb és leghumorosabb formatervezéssel próbálnak előrukkolni. Létrehozták a “National Ugly Christmas Sweater” napot, amely minden évben december 15-én ünnepelendő.

Végtére is, az ünnepek gyakran tele vannak aggodalommal és stresszel főként az ajándékozás, a főzés, díszítés és az idő hiánya miatt. Milyen jobb módja lenne a feszültség csökkentésének annál mint, hogy nevetünk egy jót a ronda pulcsikon?

 

Karácsonyi készülődés forralt bor nélkül? Na azt már nem!

Sok mindent fel lehet sorolni, hogy mi tartozik hozzá a karácsonyi hangulathoz, ezek közül már többről itt is olvashattatok a blogon. Most Lilla meséli el, neki miképpen kapcsolódik össze a karácsony és forralt bor. Természetesen a saját receptjét is elhozta nektek, így ti is könnyedén el tudjátok majd készíteni… Akár kollégiumi körülmények között is. :) 

A forralt bor és én – otthon, családdal, december 23-án éjszaka

Általában nálunk a karácsonyi készülődés mindig zűrösre sikeredik otthon. Akárhányszor próbáltuk időben elkezdeni a takarítást, a nagybevásárlást, az ajándékok csomagolását, a fa díszítését, mindig valahogy úgy alakul, hogy december 23-án éjszakába nyúlóan fejezzük be az előkészületeket. Ekkora már mind a négyen (a szüleim, a húgom és én is) kezdünk nagyon elfáradni… Mikor már nagyon kilátástalannak tűnik a helyzet és elképzelésünk sincs, hogy lesz ebből a káoszból másnapra meghitt, ünnepi hangulat, na és persze feldíszített karácsonyfa, akkor bevetjük csodamódszerünket: a forralt bort. Míg anyukám és tesóm a fát díszítik, addig apukámmal a konyhában megfőzzük az év legfinomabb forralt borát. Mire a bor elkészül, addigra nagyjából a karácsonyfa is tele van aggatva díszekkel és mindenki úgy érzi, mégis lehet ebből holnapra karácsony.

karifa.jpg

Sosem sikerül a karácsonyfáról elég jó képet csinálni :D

 

A forralt bor és én – kollégiumban, barátokkal, vizsgaidőszakban

Mióta egyetemen tanulok és kollégiumban lakok, saját karácsonyi hagyományaim is lettek, de természetesen a forralt bor innen sem maradhat ki. A kollégiumi szintünket úgy kell elképzelni, hogy esténként megtelik a közös konyha, sokan főznek maguknak vagy vacsorára, vagy másnapra valamit. Mivel a karácsonyi készülődés ideje egybeesik a szorgalmi időszak végével, illetve a vizsgaidőszak kezdetével, általában már kevesebb idő jut a hosszabb beszélgetésekre, készülni kell a vizsgákra. Bár mindenki elfoglalt, szerintem azért ilyenkor is szükség van a karácsonyi hangolódásra, ezért minden évben főzök a koliban is forralt bor, amit a többiekkel együtt iszunk meg.

blogra_kep_1.png

Karácsonyi hangulat a koliban

És akkor most jöjjön a saját receptem.

Hozzávalók:

  • 1 üveg vörösbor
  • 3 dl almalé
  • 2 teafilterből főzött tea - kb. 6-7 dl
  • 1-2 narancs kifacsart leve
  • Citrom
  • Szegfűszeg
  • Fahéj
  • Méz vagy cukor - ízlés szerint

A forralt bor készítést én teafőzéssel kezdem. Earl grey filterből főzök egy adag teát (bármilyen más tea is jó lehet hozzá), amit beízesítek cukorral vagy mézzel és citromlével (jobb, ha rendes citrom levét facsarjuk bele, mintha bolti citromlevet használunk). Közben odateszem a bort a tűzre. Ha már kezd melegedni, beleöntöm a lefőzött teát, illetve az almalevet. Meghámozom a narancsokat és belenyomom a fazékba a levüket. Majd a fahéjat és szegfűszeget is rakok hozzá. Itt jön a kóstolás: ha esetleg nem elég édes, még adok hozzá cukrot.  Ha már gőzölög, lekapcsolom és kész is!

 

Jó forralt borozást és karácsonyi hangolódást mindenkinek!

 

 

Adventi koszorú készítés lépésről lépésre

Jövőhéten kezdődik az adventi időszak, aminek legismertebb szimbóluma az adventi koszorú. A koszorún a négy gyertyából hagyományosan 3 darab lila színű és egy, a harmadik heti rózsaszín. A virágboltokban és sok más üzletben lehet kapni kész koszorúkat. Aldiban 2000-3000 forint között kapható egy kisebb méretű, míg a virágüzletekben és ajándékboltokban a különlegesebbek akár 20000 forintba is kerülhetnek. Nem feltétlenül érdemesnek megvenni az előre elkészített koszorút, hiszen egyszerűen elkészíthető otthon is. Az alábbi bejegyzésünkben bemutatjuk lépésről lépésre, hogyan lehet otthon kreatív koszorút készíteni saját kezűleg.

1. Alapanyagok beszerzése:

Több helyről szerezhetjük be alapanyagainkat a koszorú készítéshez. Aldiban, Lidlben kaphatóak díszek, szalagok hozzá, Hobby művészboltokban pedig lehet ragasztópisztolyt venni, ha valakinél nincs otthon, viszont ahol A-tól Z-ig minden alapanyag beszerezhető, az a virágpiac. Tudjuk ajánlani a 13. kerületi Szent László úton található budapesti virágpiacot, ahol ebben az időszakban sokszor hosszabb nyitvatartással este 8-ig nyitva tart a legtöbb üzlet. Fontos tudni, hogy a látogatói jegy 2000 forint és este 6 után 500 forint. Azon túl, hogy szuper díszítő kiegészítőket vásárolhatunk ott, minden jelentősen kedvezőbb áron kapható, mint a hobby boltokban.

img_3617.jpg

2. Alapanyag árak összegzése

img_3631.jpg

3. Szalagozás: 

Koszorú alapnak lehet fenyőből készült zöldet, mohával bevontat és szalmából készültet kapni. Mi most a szalmából készültet használtuk, mert egyszerű bevonni szalaggal, könnyebb ráragasztani a díszeket és beleszúrni a gyertyát. Ugyanakkor figyelni kell, hogy a szalagozásnál ne lógjon ki szalma és párhuzamosak legyenek a körök.

img_3644.jpg

4. Gyertyák elhelyezése és a díszek ragasztása:

A díszítésnél nincsenek szabályok, de mi viszonyítási alapnak a gyertyák elhelyezésével kezdtük. Ha a gyertyák fent vannak, körbe lehet őket ragasztgatni díszekkel, és elkerüljük annak a lehetőségét, hogy ne maradjon hely nekik, vagy aránytalanul legyenek elhelyezve. Ahhoz, hogy a figura díszek jól látszódjanak, legtöbbször egy-egy tobozra ragasztottuk fel őket.

img_e3697.jpg

5. A végeredmény:

Két koszorút készítettünk, az egyiknél az arany volt a domináns szín, míg a másiknál az ezüstös fehér. Nem szerettünk volna túl sok színt belevinni, hiszen a gyeryák lila és rózsaszín színei voltak a meghatározóak a koszorúnál.

img_3716.jpg

5+1: Tipp:

Egy-egy zacskó dísz általában bőven elég 3-4 koszorúhoz, így gazdaságosabb és szórakoztatóbb is, ha barátokkal közösen készítetek el a koszorút.

Reméljük, hogy bejegyzésünk meghozta a kedveteket a programhoz! Még nem késő az idei adventi koszorút sajátkezűleg elkészíteni. Mi már készen állunk a jövőhét vasárnapi gyertyagyújtásra és alig várjuk, hogy a karácsonyi szezon hivatalosan is elkezdődjön!

 

 

 

 

MikulásGyár

Nemsokára megkezdi a MikulásGyár az idei gyűjtést. Amennyiben Te is szeretnél segíteni elmondjuk, hogyan tudsz! November 30 és december 21 között lesz nyitva…

Forrás: MikulasGyar.hu

Hogy hol?

Idén a Millenáris Parkban és a Lurdy Házban várják elsősorban az ajándékokat. A legtöbb postán térítésmentesen átveszik a csomagokat. Leadás előtt a teendőtök csupán annyi, hogy ráírjátok nagybetűkkel, hogy: MIKULÁSGYÁR. A pontos lista a Posta elfogadó helyekről megtalálható itt.

A nyitva tartás pedig a következőképpen alakul:

  • Millenáris Park - 9 és 21 óra között tart nyitva
  • Lurdy Ház - 10 és 19 óra között várja az adományokat

Hogy mivel lehetsz a segítségükre Te is?

Elsősorban tartós élelmiszert (tészta, konzerv, olaj, cukor, só, liszt stb.), tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, takarót, játékot, könyvet gyűjtenek. Fontos, hogy olyasmit vigyél, amit te is szívesen fogadnál más helyében!

Mi történik az adománnyal?

A beérkező adományokat különböző dobozokba válogatják szét. A Magyar Posta segítségével pedig eljuttatják ezeket a Magyar Vöröskereszt adott megyei központjába. Ők pedig a csomagokat kézbesítik a rászorulókhoz.

Forrás: MikulasGyar.hu

Mi az elsődleges céljuk?

A MikulásGyár elsődleges célja a segítés. Tevékenységükkel a mélyszegénységben élő nagycsaládosokat támogatják, ezáltal rengeteg gyermeknek tudnak örömet okozni.

„A MikulásGyár hitvallása a humanizmus természetéből fakadó szolidaritás, nem ismer különbséget gyermek és gyermek között, küzd a diszkrimináció ellen és független a mindenkori politikától.

Forrás: MikulasGyar.hu

Lesznek programok is!

A MikulásGyár az akció időszakában igazi karácsonyi hangulattal, rengeteg gyermekprogrammal és felnőtteknek szóló koncerttel, melegedővel és gyermekfoglalkoztatókkal várja a kedves látogatókat. Hamarosan kiderül, hogy mik is lesznek ezek a szuper programok idén!

Érdemes követni őket Facebook-on és Instagram-on is: https://www.facebook.com/mikulasgyar/ // https://www.instagram.com/mikulasgyar/

Amennyiben szeretnél jelentkezni Te is lehetsz MikulásGyár önkéntes! Az alábbi e-mail címen tudsz csatlakozni: onkentes@mikulasgyar.hu

9+1 dolog, ami hozzátartozik a karácsonyi hangulathoz

Már kevesebb, mint 40 (pontosan 37!) nap van hátra Karácsonyig. Bár ez így első hallásra – vagyis olvasásra – még soknak tűnhet, ha belegondolunk, már igencsak közeledik a kedvenc-kedvenc ünnepünk. Nem árt rákapcsolni tehát a készülődésre! Ezt segítve, összegyűjtöttünk nektek néhány programötletet, íme:

  1.  Karácsonyi vásár

A karácsonyi vásár a nagybetűs KIHAGYHATATLAN program! A Vörösmarty téri vásár már megnyílt, előző blogbejegyzésünkben be is számoltunk nektek róla. Kürtős kalács, karácsonyfa, sült gesztenye, kézműves vásár…csak néhány ok, amiért megéri kilátogatni legalább egyszer akár a Vörösmarty térre, akár más budapesti vagy vidéki vásárra.

img_3380.jpg

  1. Forralt borozás

A forralt bor igazi karácsonyi hangulatot teremt, ráadásul most, hogy már hűl le az idő, kellemes elkortyolgatni egy gőzölgő pohárral belőle. Esti séta közben, vagy otthon ülve a kedvenc karácsonyi filmünk előtt fogyasztva ajánljuk.

  1. Korcsolyázás

A következő karácsonyváró programajánlatunk a korizás. Budapesten több helyen is nemsokára nyitnak a pályák, ezek közül kettőt ajánlunk most nektek:

  • Jégfolyosó: Szerintünk nagyon menő, mi tuti kilátogatunk majd ide: https://www.facebook.com/events/186447882291012/


    A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, fa, éjszaka és túra/szabadtériForrás: Facebook
  • Műjégpálya: Természetesen a Mújégpálya sem maradhat ki a sorból, hihetetlen hangulat, látvány fogad minket minden évben. A honlapjuk szerint várhatóan november közepe fele nyitnak, szóval már nem kell sokat várni.

    4. Mikulás futás

Beindulnak a Mikulásos programok is, a Mikulás futás a sportos karácsonyimádóknak kedvez. Sok-sok futó Mikulás ruhában, egy sportos délután. A regisztrációs díj befizetésével automatikusan megkapjátok a Mikulás ruhát, ami a táv végigfutása után is a tiétek marad. További infót a programról és a nevezésről itt találtok: http://www.futanet.hu/cikk/5-rossmann-mikulasfutas

A képen a következők lehetnek: 12 ember, , mosolygó emberek, tömeg és túra/szabadtéri

Forrás: Facebook - Mikulásfutás

  1. Adventi naptár vásárlás

Ne feledkezzetek meg az Adventi naptárról sem, hiszen mindjárt itt van december 1-je. Nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, de mi - egyetemistaként is – még mindig imádjuk napról napra kinyitogatni a naptár ablakait, na és persze a benne rejlő csokikat is.

  1. Vegyetek csúnya karácsonyi pulcsit, szerintük a képek magukért beszélnek!

Képtalálat a következőre: „bridget jones pulcsi”

Forrás: NLCafé

  1. Ajándékvásárlás – készítés

Gondoljatok időben arra, hogy kinek mit lenne jó adni Karácsonyra. A plázák már karácsonyi fényekben pompáznak, így hangulatosabb a vásárlás. Ha kézzel készített ajándékon gondolkoztok, akkor azt tényleg érdemes már most elkezdeni, nehogy félkész ajándék kerüljön majd a fa alá.

  1. Adventi koszorú készítés

Meg is vehetitek az Adventi koszorútokat, vagy ti is elkészíthetitek. Mi az utóbbi mellett döntöttünk, nemsokára azt is megmutatjuk, hogy sikerült. ;)

  1. Találkozzatok az igazi Mikulással!

Mikulás napon Joulupukki Budapestre látogat, a Vörösmarty téren tudtok vele találkozni. https://www.facebook.com/events/602322090182817/

    9+1: Kövesd az ADVENTure-t!

Kövessetek és olvassatok minket továbbra is a blogon, de ne feledkezzetek meg a Facebook és Instagram oldalunkról sem, hiszen még több karácsonyi infót, képet és ötletet osztunk meg veletek továbbra is. Várjuk együtt a Karácsonyt!

 

Az Adventure csapata

Megnyitott a Vörösmarty téren a karácsonyi vásár!

November 9-én, pénteken nyitotta meg kapuit idén a Vörösmarty téren Budapesten a minden évben megszervezett karácsonyi kézműves vásár. Idén 20. alkalommal szervezték meg, és több mint 6 héten át tart majd egészen december 29-ig. Mi az első nap ellátogattunk, hiszen alig vártuk már, hogy forralt borozhassunk a feldíszített karácsonyfa mellett. Íme, rövid beszámolónk a vásáron kapható kedvenc kézműves termékeinkről, ételeinkról és a legízesebb forraltborról!

img_3380.jpg

1. A kézműves termékek

A téren legalább 100 kézműves árulja termékeit. A leggyakoribbak között vannak a kerámiások, szőrmések, ékszeresek és különböző karácsonyi díszeket áruló művészek. 

img_3349.jpg

A kerámiás kézműves termékek a legnépszerűbbek a téren és nagyon sokféle variációjuk megtalálható, de bögre és kis edény majdnem mindegyiknél kapható.

img_3363.jpg

A következő nagyon népszerű termékkategória a karácsonyi díszek, ajándéktárgyak. Számos cicás, kutyás, madárkás bögréket, kerámia díszeket, plüss állatokat találhatunk. Vannak nagyon cukik és kreatívak, de előfordulnak bizarr dísztárgyak is, mint a felakasztható leguánok vagy, mint a kaméleonok. 

img_3318.jpg

A kedvencünk a Bomo Art manufaktúra termékei, ahol minőségi naptárakat, csomagolópapírokat és egyéb papírárukat kaphatunk. Különlegesek, designosak és szuper ajándékötleteket adnak.

2. Ételek

A Vörösmarty vásárban közismerten nagyon drágán lehet enni. Kürtőskalácsot 1300 forintért, sajtos-tejfölös lángost 1500 forintért és a kolbászokat, csülköket akár 4-5000 forintért lehet kapni. Minden nagyon zsíros, minden nagyon magyaros, de egy finom tócsnit azért ettünk.

img_3415.jpg

3. A forralt bor

A karácsonyi hangulathoz elengedhetetlen a forralt bor. Kipróbáltuk pár helyen és a Szamos standjánál ízlett nekünk a legjobban. E meleg ital decije mindenhol 300 forintba kerül, amit ha az 1500 forintos lángoshoz hasonlítunk, akkor fél liter forralt bort vehetünk az árából.

img_3342.jpg

3+1: A melegedő hütte

Az este végére már kezdtünk fázni a meleg novemberi napok és a jópár forralt bor ellenére, így szerencse, hogy megtaláltuk a Gerbaud cukrászda előtt felállított melegedőt, ahol meglepően kevesen voltak. A bódé nagyon hangulatos, mintha egy kis karácsonyi babaházba csöppentünk volna.

img_3466.jpg

Reméljük, hogy tetszett rövid beszámolónk és kedvet kaptatok egy kellemes sétára a belvárosban!

A legszebb francia karácsonyi vásárok

A karácsonyig terjedő időszaknak kétségtelenül az egyik legjobb időtöltése a különböző karácsonyi vásárok felfedezése. Korábbi blogposztunkban bemutattuk nektek, hogy idén milyen lehetőségek közül tudtok választani, ha egy kis ünnepi forraltborozásra vagy városnézésre vágytok. Ebben a blogposztunkban kicsit elkalandozunk Európa nyugati féltekére és bemutatjuk nektek Franciaország legszebb karácsonyi vásárait. Ha szeretnétek ellátogatni Franciaországba és megnézni a valamelyik karácsonyi vásárt, akkor azt mindenképp tegyétek még meg decemberben, mert a legtöbb karácsonyi vásár az év végén, de legkésőbb az újév elején bezárja kapuit.

1. Párizs

Párizst sokan a fények és a csillogás városának tartják, ami megmutatkozik a mesebeli és színpompás karácsonyi utcákon és városokon is. A városnak nincs olyan kerülete, ahol ne lenne legalább egy vagy kettő Marché de Noël, ami franciául a karácsonyi vásárt jelenti. A legszebbek közé tartoznak többek között a Champs-Élysées, Notre-Dame de Paris és a La Défense közelében található karácsonyi vásárok.

Még több párizsi karácsonyi vásárért nézzétek meg az alábbi linket: https://www.sortiraparis.com/loisirs/guides/34166-les-marches-de-noel-2018-a-paris

 4abe54fc492cb1ab2297ca303a15e48f.pngForrás: www.sortiraparis.com

2. Lille

A város Franciaország északi részén Belgium határához nagyon közel helyezkedik el. Ennek köszönhetően itt más stílusú karácsonyi vásárt találhat az idelátogató. Lille főterén található egy óriáskerék, ami ilyenkor karácsonyi díszítést kap, valamint egy nagy karácsonyfa is. A további karácsonyi kiegészítőkre pedig a mesebeliség jellemző. Megnyitó: november 23.

További információt találhattok a lille-i karácsonyi vásárról ezen a linken: https://www.lilletourism.com/le-marche-de-noel-a-lille

fdd0610eddc450ca7e1ed680f1bd91dd.png

 3. Colmar

A várost sokan Franciaország egyik gyöngyszemének is tartják, mert nem csak a karácsonyi időszakban, de azon kívül is elbüvölő és éves szinten is rengteg turista látogatja meg. Németországhoz közeli fekvése nemcsak a házak építési stílusán, de a karácsonyi vásár kinézetén és hangulatán is megfigyelhető. Megnyitó: november 23.

A colmar-i karácsonyi vásárról további információt találhattok a következő linken: http://www.marche-de-noel-alsace.com/marche-noel-colmar.htm

2.jpgForrás: www.marche-de-noel-alsace.com

3.jpgForrás: www.marche-de-noel-alsace.com

 

Reméljük, hogy a blogposztunk elolvasását követően Ti is kedvet kaptatok arra, hogy felfedezzétek Franciaország legszebb karácsonyi vásárait. :)

 

az ADVENTure csapata

 

5+1 érdekesség Halloweenról

Honann származik a Halloween és mi köze van Mindenszentek ünnepéhez? Melyek a legnépszerűbb szokások, amelyek az angolszász országokban a Halloweenhez kötődnek? Ki volt Jack, akinek sikerül megviccelnie az ördögöt? Hogyan is kapcsolódik ő az ünnepkörhöz?

Ha érdekel a Halloween története és a fenti kérdésekre a válasz, akkor tarts velünk!

halloween.jpg(Forrás: rcnews.hu)

1. A Halloween a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba.

2. A Halloween eredetileg ősi kelta ünnep, s szülőhazája Írország és Skócia. Amerikában a kivándorló írek és skótok honosították meg. Az ünnep népszerűsége azóta is töretlen az angolszász országokban.

3. Az ünnep szimbóluma a faragott töklámpás, amely eredetileg kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.

dcf19d9e024bfbccbede0fd528307854.jpg(Forrás: welovebudapest.hu)

4. A világító faragott tököket Jack-lámpaként is szokás emlegetni. Névadója Jack, aki a hiedelem szerint egy iszákos, ám leleményes kovácsember volt. Még az ördög eszén is túl tudott járni! Egy nap, amikor az eljött érte, felkergette egy nagy fára, s a fa törzsére Jack egy keresztet rajzol, így az ördög nem tudott lemászni, s Jack megígértette vele, hogy többé nem fogja kísérteni őt. Ám amikor Jack késbb meghalt, nem lelt nyugalomra, ugyanis a mennyországban nem kapott helyett korábbi csínytevései és részegessége miatt, a pokolban pedig az ördög nem látta szívesen. A hiedelem szerint az ördög ezért odadobott Jacknek egy izzó fadarabot a pokol tüzéből, hogy ne sötétben kelljen bolyongania az idők végezetéig. Jack leleményes volt, és az égő botot egy kivájt retekbe tette, s azóta úgy bolyong a mennyország és pokol között. A retket az amerikaiak később tökre cserélték, s a világító sárga gömb így vált a Halloween szimbolumává. (Forrás: edenkert.hu)


5. Csokit vagy csalunk!
A jelmezes gyerekek csoportokba verődnek, bekopogtatnak a környékbeli házak ajtaján és amikor ajtót nyitnak nekik azt kiáltják, hogy “Csokit vagy csalunk!” (angolul Trick or treat!), ha esetleg nem kapnak édességet, akkor valamivel megviccelik a házigazdát. Így járják végig a környékbeli házakat, majd a nap végén összeszámolják, hogy kinek mennyi édességet sikerült gyűjtenie.

halloween_1.jpg(Forrás: scarymommy.com)

+1 A Halloween számokban
Kereskedelmi szempontból a Halloween a második legsikeresebb ünnep, csupán a karácsony előzi meg. Az alább infografikán láthatjuk, hogy egy átlagos amerikai mennyit költ Halloweenkor, hogyan ünnepel, és melyek a legnépszerűbb halloweeni jelmezek. 

chartoftheday_11634_halloween_spending_will_hit_record_heights_this_year_n.jpg

A Halloween az utolsó nagy ünnep karácsony előtt, így ha letudtuk a tökfaragást és az ijesztgetést, már semmi nem állhat az útjába a karácsonyi előkészületeknek! 

süti beállítások módosítása